Egyszer volt, hol nem volt,
az erdőtől messze volt,
egy cukrászdában a főtéren
élt a cukor békességben.
Rettegett, hogy felhasználják,
ám búvóhelyet nem talált,
Nem vehetik meg őt csak úgy
nyalóka lett őfelsége.
Megcsodálta önmagát:
-Szép lettem! – gondolta át.
De a nyalókát sokan szeretik,
főleg a gyerekek – mindig megeszik.
Nyalóka könnyei cseperegni kezdtek,
az arcán csendben végigpergedeztek.
Nem akart a lassú halálára várni,
ezért hát elindult világot látni.
Járta a falvakat,
az országutat rótta,
nem gyalogolt ilyen sokat
ezerkilencszáz óta.
Addig-addig mendegélt,
míg egy bolthoz nem tévedt,
itt nyalókát árulnak,
úgy hírlett ez régen.
Édes, színes kis apróság
a kosárból ki-kinézett,
„Lehet, talán mégsem jó,
hogyha engem megemésztnek.“
Elkezdett hát gondolkodni,
merre tudna elszökni,
hogyan tudná az emberek
figyelmét lekötni?
Ekkor a fejében
egy lámpás fénye gyúlt,
megvalósításához
a sok-sok autó között.
Beöltözött egy táskának
kisebb-nagyobb nehézséggel,
s titokban megszökött,
és senki nem vette észre.
Futott a kis nyalóka
amerre csak tudott,
a polcok között száguldott,
de ki még nem jutott.
Az egyetlen baj az volt,
mi szökésénél fennállt,
az üzletből kiutat
semerre sem talált!
Kíváncsiságból azonban
mégis csak belépett,
s egy polc telis-tele
nyalókával fénylett.
Mit tegyen most hirtelen,
fusson vagy álljon?
Nem vehetik meg őt csak úgy
ilyen olcsó áron.
Ám ha jobban belegondol,
olyan rossz mégsem lehet —
„Csinálhatok egy-két trükköt,
s végre én is híres leszek!“
Ezért hát a nyalóka
a nyalipolcra felmászott,
úgyis már a kerek arca
könnyeitől elázott.
Rögtön szemet vetettek rá,
mégis ki más, mint egy kislány.
Szeme előtt e nyalóka forgott,
a hasa hirtelen jó nagyot korgott.
Anyukája is meglátta,
s meg is vette a kislánynak.
Színes, édes kis apróság,
ugyan már, hát mit árthat?
Idegességében már
saját magát nyalta,
mikor a figyelmét
egy ablak megragadta.
Úgy gondolta, hogy ezen
már könnyen meglóghat,
ám bombabiztos tervéről
senkinek sem szólhat.
Ezért hát a nyalóka
az ablakon át megszökött,
s végigcikázott az utcán
a sok-sok autó között.
Menekült az emberektől
vissza a cukrászdába,
biztonságos otthona
már mosolyogva várta.
Így menekült meg
a nyalóka élete,
ezért hát zengett
a túlélés éneke.
Egyszer volt, hol nem volt,
az erdőtől messze volt,
egy cukrászdában a főtéren
élt nyalóka békességben.