Van az életben egy-egy pillanat,
Mikor erősnek érezzük magunkat,
Azt gondoljuk, hogy mindent legyőzünk.
Hát tévedünk!
Azt hisszük, a világ csak nekünk áll,
Kiöltözünk, és vár a bál.
Nem hiszünk másnak,
Csak élünk a mának.
Elhisszük, mit az újság írt,
De nem figyeljük az igaz hírt.
Látjuk, ahogy más szenved,
S mi eljátsszuk a szentet.
És lélekben hálát adunk érte,
Hogy a baj nem a mi házunkat érte.
Várjuk a csodát,
Hogy lepje el a szobát,
De ki soha nem megyünk,
Mert nincs semmi fegyverünk.
S csak ráncosan vesszük észre,
Hogy az élet összeállt készre.
Szaladj, fuss mezítláb a fűben,
Napsütésben, szélben, hóesésben!
Az élet csak annyira édes,
Amennyit te teszel bele – mézet.
A varázslat belőled fakad,
A szívedről lehull a lakat.
Szabadon szárnyalsz,
Az élet a tied!
Ugorj hát fejest, és élvezed ki, míg lehet!